Az MLM-et mindig elke- rültük: "mi alkalmatlanok vagyunk ilyesmire". Előfordult, hogy elért minket valamilyen hálózat (legutóbb pl. a Sciennet), de ilyen vagy olyan oknál fogva inkább kimaradtunk. Tény, az embernek mérlegelnie kell, kevés szabadidejét mire áldozza.
De megnőttek a költségeink, mint ahogy a gyermekeink száma is, és a hiteleink törlesztőrészletei is. Nyilvánvalóvá vált, hogy pusztán az állásomra nem támaszkodhatunk hosszú távon, különösen, ha (uram bocsá') egyről a kettőre akarunk jutni.
Aztán Joe egy személyes beszélgetés során mesélt az FM Groupról és a terveiről. Meghallgattam, és (ennyire meggyőző volt? vagy kétségbe voltam esve?) feleségem megkérdezése nélkül (ez ritka!) azonnal igent mondtam.
Persze első gondolatunk az volt, hogy mi az MLM-ről SEMMIT sem tudunk. Azonban (Joe-nak köszönhetően) megértettük, hogy mindez egy megtanulható szakma.
Jutunk ezzel valamire? Tényleg el tudunk adni valamit? Lehet ebből számottevő bevétel? Most először úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk.
Én azonban elhatároztam, hogy mindent leírok ebbe a blogba. Nem fogom sem fényezni, sem lehúzni azért, hogy az FM Group-ot és az MLM-et a valósnál szebben vagy csúnyábban mutassam be. Ez egy napló, kezdeti tapasztalatainkról és eredményeinkről (vagy éppen annak hiányáról).
Valós személyek, akiknek rendes nevét nem szeretném publikálni - részben azért, mert maguk sem tudják, hogy ezt a blogot elkezdtem, és pontos nevük különben sem fontos.
"Mami":
a feleségem
"web mester":
jómagam
"Joe":
a szponzorom, gyerekkori jóbarátom
"Óz":
a szponzorom szponzora, főállású Corvette-tulajdonos :-)
MLM:
Multi Level Marketing, azaz nem cska a saját eladásaim után kapok pénzt (árrésből), hanem az általam beszervezett tagok eladásaiból is részesülök.
FM Group:
Lengyel eredetű MLM hálózat. Illatszereket és (újabban) háztartási cikkeket terjeszt. (www.fmgroup.hu)
(Nyilván lesz még több is.)
Keresés
Friss topikok
Dodcsi:
Sziasztok, èrdekelne hogy 1 èv alatt mennyire lendult be az uzletetek? (2010.12.27. 10:46)Előzmények -- magunk és az MLM