Joe természetesen a hétvégéről kérdezett elsősorban, és őszintén elmondtam a véleményem. Közvetlenü azelőtt hívott, hogy az ő szponzorával (val) találkozott -- gondolom nem véletlenül.

Ezek után rögtön ráterelte a témát a hónap tervére (1: vásárlás/eladás megfelelő értékben, 2: 1 ember beszervezése).

Úgy éreztem, mihamarabb konkrét cselekedetekre akarja terelni a langyos tervezgetést. Kell is a (magamfajta) embernek az efféle "terelgetés". Igaza is van: ideje előállnunk egy listával, és ideje cselekedni.

Ma este tengernyi vasalás volt, Mami ki is próbálta a frissen érkezett vasaláskönnyítőt. Ilata jó, a ruhára frissen permetezve elképesztően intenzív, közelről majdhonynem kibírhatatlan. Vasalás után már nem zavaró.

Segíti-e, javítja-e a vasalást? Én azt szoktam mondani, ha nem egyértelmű a különbség, az azt jelenti, hogy mindegy. Tehát első tapasztalataink alapján: nem éri meg a pénzt.

Egyéves kislányunk "vacsora" (=intenzív maszatolás) közben olyan szerencsétlenül söpörte le a vadonatúj FM Group-os folyékony mosószert, hogy annak kupakja azonnal eltört, és egy jókora adag kiömlött a padlóra.

A megrendelt első csomagunknak ez volt az EGYETLEN olyan flakonja, amely nemhogy spricnis fejet nem kap, de mérőkupakként funkcionál a teteje. Szóval vastag szigszalagozás lett a vége.

A padlóra szép mennyiségben fröccsent szét a rózsaszín mosószer, és, mivel semmilyen kéztörlős próbálkozásnak nem engedett, intenzív felmosás következett.

Az étkező még most is intenzíven illatozik. Nem tudom, ennek örüljek-e, vagy nem. :-)

Kicsit kelletlenül, de beadtam a derekamat: elmentem. Végülis ne rajtam múljon a dolgok sikere. (Megaztán Joe hangoztatta, hogy "kvázi kötelező". Hát nekem ugyan ne legyen az, de újonc vagyok a területen, és tényleg ne az én hibámból akadozzanak a dolgok.)

Előre bocsátom, nagyon szkeptikusan mentem oda -- amolyan "basszus, ma mélabús vagyok, hagyjon mindenki békén"-napom volt -- ezért volt 1-2 dolog, amit utólag visszagondolta túlzottan reagáltam le.

Szóval az épület előtt rögtön látszott a sokat emlegetett Corvette, rögtön 2 példány is belőle.

Nem számoltam, kb. 30-40 ember volt ott, feltételezem, hogy Óz alá tartozó emberek.

Az első meglepetés: 2000 Ft belépő (mert hogy "terembérlet"). Mint kiderült, szegény Joe sem tudott erről. Nekem viszont bedurrant az amúgy is kötekedő hangulatom, és első gondolataim ezek voltak: "Ezek most packáznak velünk? Ebből jött össze a Corvette?" (Hozzá kell fűznöm: zsigerből rühellem azokat, akik pusztán abból gazdagodnak meg, hogy elmondják neked, hogyan gazdagodj meg.)

Azonban Óz és Joe nagyon korrektek voltak: visszafizették a belépőt azoknak, akik tényleg nem tudtak erről. Megnyugodtam: ezek nem átverésre utaznak.

Második meglepetés: míg arról volt szó, hogy 1:45-re pontosan érjünk oda (ott is voltunk), az eremény gyakorlatilag csak 2:15-kor kezdődött el. ("Ezek most az én időmet §@&%-szák el?")

Harmadik meglepetés: az első félidő két előadása nagyon gyengécske volt. A belépő árát sosem érte volna meg. Bosszankodtam, a szomszédommal ökörködtem, és elhatároztam, hogy a szünetben lelépek.

Szünet előtt azonban bejelentették, hogy a második félidőben Óz fog beszélni ("zakson"), "Az értékesítés pszichológiája" címmel. Na ez érdekelt, ezért úgy döntöttem, maradok.

(Negyedik meglepetés?) Óz előadása nagyon jó volt. Jegyzeteltem, sokat tanultam, konkrét ötletekre ösztönzött, konkrét személyekkel konkrét szituációkat juttatott eszembe. Jókat mondott, és jól is adta elő. Ezért megérte az egész hóbelevanc.


Tanulság:

Az oktatást (mind a körülményeket, mind az anyagot) muszáj profivá tenni. És ez egybevág azzal, miről Joe-val beszéltünk a kezdet kezdetén.

Nem átverés a dolog alapja. Ez színtiszta kereskedelem: termék és vevő találja meg egymást, de minél hatékonyabban -- pocsék kommunikációval ne szúrjuk el.

Ezt meg kell (és lehet) tanulni, és Óz egyértelműen ért hozzá.

Röviden fogalmazva: mint Makó Jeruzsálemtől.

Láttam már MLM hálózatot, olyat is, amiben röpke 2 hónap alatt TÉNYLEG bő kétmilliót kapott az illető (igaz, előtte kb. annyit is invesztált bele), de nem tudtam elképzelni, hogy olyasmit "reklámozzak" tovább, amiben magam sem hiszek.

Ezen kívül, valahányszor a magunkfajta meghallja az MLM-et (vagy annak szinonimáit), rögtön arra gondol, hogy fel kell hívogatnom másokat, bekopognom hozzájuk, és úgy könyörögni nekik, hogy vásároljanak már valamit. CIKI HELYZET, amit mindenki utál, és én ilyenre képtelen vagyok. Engem nem ilyennek ismernek a barátaim. Ezért el is kerültem minden ilyen jellegű lehetőséget.

A kereskedelem azonban régebben foglalkoztat. Körülöttunk mindenütt, mindennel folyik a kereskedelem, és emberek meglepően sok pénzt keresnek úgy, hogy nem termelnek semmit. Csak egyetlen dolgot nem tudok: HOGYAN KELL CSINÁLNI?

Az FM Group (különösen amit - és ahogy - Joe felvázolt) kimondottan ígéretesnek tűnik. Bár Joe elképzelésében nem szerepel az internet, én mégis tervezem, hogy talán ezen a blogon keresztül, vagy e mellett, valahogy az internetet is bevetem (én már csak ilyen vagyok).

Minden idegenkedésünkre hogyan is szippantott be egy magunkfajta - MLM-től zsigerből menekülő - házaspárt az FM Group? A következő bejegyzésben megtudjátok...

süti beállítások módosítása